Híreink

Amerikai kaland: avagy hogyan állt a dobogó harmadik fokára Varga Mira

október 18. 2023

Mira már kisgyermek kora óta sportol, mindig is az élete része volt a mozgás, enélkül el sem tudná képzelni az életét. A fiatal lány előtt hatalmas célok voltak és vannak kitűzve és szerencsére az eredmények sem váratnak magunkra!

Ilyen volt az Amerikában tartott CrossFit Games Világverseny is, melynek során a dobogó harmadik fokára álhatott.

Hogyan kezdődött az utazás? Milyen élményekkel gazdagodhatott a fiatal sportoló? Következzen Mira beszámolója!

A „kaland” már július 28-án elkezdődött, mivel a versenyt a világ másik végén, Amerikában rendezték meg. Az utazás egészen hosszúra sikeredett, nagyjából 24 órán át tartott. A landolást követően három nap volt hátra a verseny kezdetéig, mely egyáltalán nem telt tétlenül: az utolsó hajrát megnyomva minden reggelt futással indítottak, melyet délután a crossfit teremben erősítő edzéssel folytattak. Ezek a napok igen mozgalmasan teltek versenyzők és az edzők számára egyaránt, hiszen az edzések mellett megkezdődött a regisztráció, majd eligazítások sora várta őket.

 

 

A megmérettetés augusztus 1-jén kezdődött az agegroup korosztályok szerint, ahol Mira már az első napon a 3. helyen állt.

Másnap, azaz augusztus 3-án, 3 wod volt, ahol az utolsó wod-ot Mira futamgyőzelemmel zárta, ahol nem mellékesen nagyjából 100 versenyzőből 5 km-es terepfutáson, férfiak és nők közül Mira ért elsőként célba. A 2. nap végére szintén a 3. helyen állt összesítettben!

A harmadik napon, szintén 3 wod volt, itt is szuper eredményeket hozott Mira, itt is a 3. helyen végezve! Ezzel elnyerve a világon a 3. legfittebb címet a Teen 14-15 korosztályban.

 

 

A verseny augusztus 6-ig tartott, így Mira sikere után a család maradt szurkolni, a másik magyar zászló színei alatt versenyző fiatalnak, Horváth Laurának, aki Open kategóriában elhozhatta az aranyérmet.

Két magyar, két dobogós helyezés! – Lenyűgöző az eredmény, amit a lányok elértek egy ilyen volumenű versenyen.

A verseny végeztével azért jutott idő egy kis pihenésre, városnézésre is, hiszen mégiscsak az Államokig utaztak az álom megvalósításáért. Egy éjszakát töltött a család Milwaukee-ban, majd kér napot Chicago-ban. Ez az időszak már csak a „pihenésről” szólt, bár szó mi szó, ennyi látnivaló mellett ez nehezen nevezhető annak, hiszen majd 30 000 lépést sikerült megtenniük naponta. Az elmúlt napok erőnléti megmérettetései után, Mira számára ez nevezhető akár lazításnak is.

Augusztus 9-én végül élményekkel és sikerekkel telve újra útnak indultak, de ezúttal már haza, Magyarországra.

Valódi pihenés a magyar „tengernél” várt Mirára, mely másfél hétig tartott. Ezután ismét kezdődtek a súlyemelő edzések heti 4 alkalommal, hiszen a versenyek sorozata itt nem ért véget.

Szeptember 2-án Tatabányán megrendezésre került a Magyar Súlyemelő Szövetség Junior Országos Bajnoksága. Mira ugyan még Ifi kategóriában versenyez, mégis akkora súlyokat emel, hogy indulhatott a Junior korcsoportban is.

Sikeresen zárta ezt a próbatételt is, magyar bajnoki címet szerzett!

Nemrég pedig a Lengyelországban megrendezésre kerülő Olimpiai Reménységek Versenyén a Magyar Súlyemelő Válogatott U18-as csapatával utazott Mira is, ahol 2. helyezést értek el.

 

 

Melyek az újabb kitűzött célok? 

Mira megállás nélkül küzd az álmaiért. Már elkezdte a felkészülést a következő a CrossFit Games-re, ősszel pedig, még két súlyemelő verseny vár rá, ugyanis két sportot űz párhuzamosan.

Hihetetlen már csak belegondolni is, hogy egy ilyen fiatal lány mekkora elszántsággal és kitartással áll ott a versenyeken, sőt szinte azt is kijelenthetjük, hogy a megmérettetések végén a dobogókon is.

Nagyon büszkék vagyunk rád Mira, nem csak mi, de egy egész ország! Hasonlóan gyönyörű sikereket kívánunk neked, mindig maradjon meg ez a kitartás, mely eddigi életed során is előre vitt!