Céljaink

Csiszár Csenge

Csiszár Csenge jelenleg a szegedi, Dugonics András Piarista Gimnázium tanulója. A suli mellett azonban ideját délutánonként a versenyszerű sportnak, azon belül is a judonak szenteli. Ő maga mondja, hogy ez a szenvedélye, nem csak egy mozgásforma.

10 éve tagja már a Mórahalmi Judo Sport Egyesületnek, ahol már az első edzésen el volt varázsolva. Ide apukája vitte el, ő az egyesület elnöke. Csenge ettől függetlenül sosem kapott előnyöket vagy kedvezőbb helyet, mindig maga vívta meg a harcait – akár szó szerint is – a jó eredményekért, elismerésért.

A kitartás és a szorgalom gyümölcse 3 éve beérett: Csenge 2020-ban bekerült a Serdülő Magyar Válogatottba, most pedig már az Ifjúsági Magyar Válogatott tagja. Jelenleg a világranglistán súlycsoportjában a 22. helyen áll, több nemzetközi bajnokság 1. helyét és országos versenyek dobogós helyeit tudhatja magáénak. A végső cél, a nagy álom a 2028-as olimpiai részvétel, amihez ezek voltak az első, nagy lépések.

Addig azonban még hosszú az út: európai és hazai megmérettetések, világszintű versenyek – melyeket edzőtáborok előznek meg vagy követnek. Ezek költsége sok esetben akár a 300-400 000 Ft-ot is elérheti. Csenge ezekre mind tapasztalatszerzésként tekint, hiszi, hogy enélkül, csak tehetséggel nem megy.

Idén viszont, a szabályváltozások miatt új versenyruházatra van szüksége, aminek darabja 100 000 Ft. Mivel egy egyszerű zsebpénzből nem könnyű ezt az összeget összeszedni, így Csenge maga is elkezdett támogatókat gyűjteni: megkereste a lakóhelyéhez közeli üzleteket és vállalkozásokat egy bemutatkozó anyaggal, illetve elkezdett fiatalabbakat judora tanítani.

Nagyon feltöltik az edzések és élvezi is ezt, de még sok kell a 2 versenyruha összegégez. Így Alapítványunk az egyiket szeretettel megvásárolta neki, a másik darabhoz pedig újabb támogatókat keresünk!

Amennyiben Ön is támogatná Csenge álmait, hálásan fogadjuk hozzájárulását a mindennapi edzések, a versenyruhák vagy a vitaminok költségeihez. Banki átutalás esetén a közleménybe kérjük, feltétlenül írja bele, hogy “Csenge adomány”, vagy fizessen egyszerűen a Simple Pay rendszerén keresztül lentebb.

Köszönjük segítségét!

Ha inkább banki átutalással vagy tárgyi adománnyal szeretné segíteni a gyerekeket álmaik elérésében azt a Támogatom gombrra kattintva teheti meg: