Híreink

Élmények Amerikából

augusztus 31. 2022

Alapítványunk sikeres gyűjtésének, a magánszemélyek összefogásának és a cégek segítségének köszönhetően Lara kijutott álmai gálakoncertjére, Amerikába (az International Youth Music Competition versenyen nyert Grand Prize, azaz korcsoport győztes díjat). Egy korábbi cikkünkben már összefoglaltuk az előzményeket és terveket, most pedig egy friss élménybeszámolóval jelentkezünk. Lara és kis csapata lelkesen és boldogan írt nekünk nap, mint nap!

A korai indulás és hosszú repülőút után annál mozgalmasabb napot tartottak a lányok Washingtonban. Mivel a koncert előtt csak kicsivel sikerült kirepülni, így igyekeztek minden pillanatot megragadni – hiszen Lara számára a nyár sosem egyenlő a pihenéssel. Ilyenkor ugyanis még több ideje van koncerteket adni, gyakorolni, mesterkurzusokra járni. Így hát számára ez a pár nap nem csak egy hatalmas szakmai esemény, de végre a megérdemelt kis kikapcsolódás is lehetett.

Természetesen minden napra jutott egy kis zene is. A sok nevezetesség és az igazi, amerikai fastfoodok megkóstolása után az első napot Lara egy „házikoncerttel” zárta. Ezek voltak az első felcsendülő hangok a kis hegedűakrobatától az Újvilágban. Hálából a Győrffy családnak, akik mindenben (még Lara kedvenc lasagne elkészítésében is) támogatták a pár napos washingtoni túrát.

Lara és kis csapata feltöltődve indult tovább, hála az amerikai emberek vendégszerető, kedves hozzáállásának.

Másnap egy 3 órás buszút következett New Yorkba, ahol végül kiderült, hogy a koncerthez kötelező egy hivatalos PCR is. Így egy hosszabb keresgélés következett az SOS eredményért. Szerencsére ezt is sikerült időben beszerezni, így már nem volt semmi kétség: tényleg megvalósul az álom.

 

A koncert napján Lara igen szerencsés volt: délelőtt nagyon szerette volna megnézni a világszerte kiváló akusztikájáról ismert Carnegie Hall-t, ám az épületet éppen felújítják.

Végül egy nyitott ajtón belesve egy ott dolgozó férfival találták szembe magukat. Lara jól kivágta magát a helyzetből: elmondta, hogy mennyire fontos neki ez a hely, és hamarosan koncertet ad New Yorkban máshol. A hegedűt látva és a terveket mesélve a kedves úriember megenyhült, és becsempészte a kis csapatot, egészen a koncertteremig. Végig mesélt nekik a hely történelméről és a komolyzenei előadókról, majd Lara is játszhatott egyet, ami hihetetlen inspirációt és élményt adott a kislánynak! A Carnegie Hall dolgozója a túra közben többször kihangsúlyozta: “Én ezzel tudlak támogatni, hogy megmutatom neked a világ legjobb akusztikájú termét, a múltat, a zene történelmét! Te pedig azzal tudsz támogatni engem, hogy Te leszel a jövő! Inspirálódj, szívd magadba a Carnegie Hall érzést és gyere vissza New York-ba, hogy legközelebb ezen a színpadon hallgassam a játékod!”

A hatalmas élményt követte a próba a Liszt Intézetben, a Magyar Főkonzulátus dísztermében és persze a koncert a The DiMenna Center for Classical Music épületében.

Lara és zongorakísérője, zeneszerző tanára Dr. Klebniczki György gyorsan egymásra is hangolódtak. A fellépésen Bruch g-moll hegedűverseny I. tételét játszották és összeszokott, profi csapatként léptek színpadra. Ez nem volt nehéz, hiszen a tanár úr folyamatosan segíti Lara zenei fejlődését. Mindketten beleadtak mindent, látszott, hogy minden ezredmásodpercen figyelték egymás játékát. A család valamit a hallgatóság szerint is szenzációs műsort nyújtottak.

 

Magyarország 5 fővel képviseltette magát az eseményen. A próbákat Farkas Lilla kulturális attasé is végighallgatta, sőt a Virtuózok közbenjárására a koncertet a Liszt Intézet igazgatója, Bűcs Bálint is megnézte. Az igazi öröm csak ekkor következett, ugyanis az igazgató hatalmas gratulációk közepette köszöntötte és dicsérte Larát és zenei munkásságát.

Az élmények, a fellépés, a díj és az egész lehetőség egy életre szóló emlék lesz Lara számára. Hálából pedig mi is kaptunk egy „apró” ajándékot tőle!

Készült az Alapítvány számára egy „mentor-díj”, amit ezennel virtuálisan ugyan, de annál nagyobb szeretettel osztunk meg mindenkivel, aki segített ennek a tehetséges kislánynak eljutni erre az útra! Hálásan köszönjük még egyszer minden támogató magánszemélynek és cégnek, hiszen nélkületek ez nem sikerült volna!

Igazi esélyt adtunk egy tehetségnek ahhoz, hogy a benne lévő adottságok kiteljesedhessenek. És végül: Hajrá tovább, Lara!