Híreink

Döntőbe jutott Attila!

október 21. 2022

Magyarország egyik legmagasabb versenykategóriájú megmérettetésén, az Országos Koncz János hegedűverseny elődöntőjében szerepelt nemrég Attila. Nagy szerencsénkre, a találkozó éppen Szegeden volt, így személyesen is szurkolhattunk a kis hegedűvirtuóznak.

A versenyt 3 évente szervezik meg, régiónként vannak területi válogatók és egészen a döntőig, illetve az eredményhirdetésig nem tudják a versenyzők, hogy korcsoportonként országosan hányan esélyesek a döntős helyekre – tudtuk meg Attila tanárától, Csákóné Törteli Anitától.

Anita egyébként nagyon hálásan és lelkesen mesélt nekünk a hegedűs kisfiú kitartó és alázatos munkájáról. Az elődöntőre való felkészülés is több, mint fél évet vett igénybe a rendes órák mellett, de meg is lett az eredménye. A versenyen egyértelműen kiemelkedett a II. korcsoportból, amiben 6-an indultak ebből a régióból.

Ahogy korábban is beszámoltunk róla, Attila nap mint nap édesanyjával ingázik lakóhelyéről Kecskemétre, hogy hegedülhessen. A család számára ez heti 40-60 000 Ft benzinköltséget jelent, ezért is ebben támogattuk őket. Az viszont külön öröm nekik, hogy a 4 testvérből az egyikük zongorázni tanul, illetve már a legkisebb, nagycsoportos ovis is elkezdett Attilával együtt hegedűre járni.

Anita szerint teljes mértékben megéri a támogatás: hatalmas fejlődés figyelhető meg Attila játékán. Határozott véleménye, hogy ő az egyik legszorgalmasabb és mélyebb gondolkodású növendéke.

Emellett persze Attila más versenyekre is készül, de a fő cél most a szombathelyi döntőbe jutás volt. A szegedi elődöntőben két darabot hozott magával. A kötelező mű a Ch. Dancla: 7. etűd volt, szabadon választottként pedig O. Rieding: D-dúr Hegedűverseny I. tételét (Op. 25.), játszotta.

Mi az eredményhirdetést már nem tudtuk megvárni, de nem sokkal később, délután érkezett a jó hír: Attila a 2. legjobb, majdnem maximum pontszámot kapta teljesítményéért – így szinte biztos, hogy Szombathelyen is megmutathatja majd, mit tud.

 

Szívből gratulálunk Attilának, és igyekszünk beszámolni a további eredményekről is!

Ha te is szeretnéd támogatni őt, itt teheted meg: https://tehetsegesely.hu/kids/boros-attila/